„Talán az se véletlen, hogy a német CDU és CSU is egyöntetűen támogatja az alaptörvény-módosítást és Sulyok Tamás eltávolítását” – jelentette ki Magyar Péter a minap; méghozzá ugyanazon a napon, amikor Németországban a Zöldek, a szélsőbal és a szocdemek után immár a CSU is elkezdte intenzíven pedzegetni (a nem 12, hanem 22 éve EP-képviselő Manfred Weberrel az élen), hogy jogállamisági okokból igenis be lehetne, illetve kellene tiltani az AfD egyes tartományi szervezeteit. Kezdve a türingiaival, ahol az AfD jelenleg 40 százalékon áll a 22 százalékos CDU előtt. Mondjuk innen nézve valóban nem véletlen, hogy a CDU/CSU nem talál kivetnivalót a magyarországi fejleményekben.
Ugyanakkor eleve különös, hogy az a magyar miniszterelnök, aki a 25 százalékosnak mért ellenzéki Fideszt totálisan jelentéktelen, tán már szavazókkal sem rendelkező bukott kis csapatocskának tekinti (nyilván ugyanabból az objektív államférfiúi nézőpontból, amelyből vihogva vizionál 18 nézőt a HírTV-nek), mindeközben milyen határozottan látja tekintélyes referenciának és igazodási pontnak a kormánypárt létére 20-22 százalékos CDU/CSU-t.
Volna itt azonban egy kis színesnek tűnő, de önmagán messze túlmutató eset ugyanezen CDU/CSU tájékáról, amely pláne felvet bizonyos kérdéseket.
Örömhírt tett ugyanis közzé Jens Spahn úr, korábbi egészségügyi miniszter, a CDU/CSU Bundestag-frakciójának vezetője, a CDU elnökségi tagja: férjével együtt apák lettek – az Egyesült Államokban született kisfiuk „egy csodálatos béranya” és egy petesejtdonor segítségével; a biológiai apa a „férj”, a szolgáltatáscsomagért számítások szerint minimum 50-60 millió forintnyi összeget fizethettek. Augusztus elején térnek majd haza Németországba, ahol az efféle béranyás megoldást törvény tiltja; korábban maga Jens Spahn is több ízben foglalt állást a dolog legalizálása ellen.
„Azonnal beleszerettünk a kisemberbe” – ezekkel az egészen bizarr (német eredetiben ráadásul az „ember” és a „férfi” szavak egyezése miatt még bizarabb) szavakkal adta hírül a kisfiú születését a homoszexuális politikus, akinek párja elmondta: „Tudatában vagyunk annak, hogy a béranyaság kérdését gyakran bizonytalanság övezi, és akadnak előítéletek is. De hogy is mondta a nagy Franz Beckenbauer? »A Jóisten örül minden egyes gyermeknek«”.
Összefoglalnám: a kereszténydemokrata-keresztényszociális frakció vezetője, aki férfiként büszkén él párkapcsolatban egy férfival, egy ismeretlen amerikai nő petefészkének és génjeinek, valamint egy másik amerikai nő méhének és 9 hónapjának igénybevételével, egy halom pénzt befizetve, a saját hazájában tiltott úton hozzájutott egy saját fiúgyerekhez, hogy aztán egy házasságtörő focista önfelmentő „bölcsességével” Istenre hivatkozva bizonygassák, mennyire nincs itt semmi látnivaló.
Az ember azt gondolná, hogy aki Magyarországon körberöhögi vagy megveti a politikai kereszténységet, valamint a szavak és a tettek közötti szakadékot, az nemhogy nem választja hivatkozási alapnak a Jens Spahn típusú politikusokat, de még a látszatát is kerüli annak, hogy egyáltalán ismerné őket.
Hiszen az úgy nem működik, hogy (öntelt farizeus módjára) a legszennyesebb, legmocskosabb farizeusoknak könyveljük el a fideszeseket, például Szájer Józsefre utalgatva, aki egyetlen magyar jogszabállyal sem ment szembe, de természetesen rögvest lemondott és vissza is vonult – és eközben valamiféle erkölcsi és jogállamisági orákulumként tekintünk arra a CDU/CSU-ra, amelynek vezető tisztségviselője vidám-boldog Insta-sztorit kerekít a keresztény tanítás, a szociális érzékenység és a törvénytisztelet arculcsapásából. Ahogy az sem működik, hogy politikai karriert építek egy szintén komoly személyi következményekkel járó gyermekvédelmi botrányra, de közben kritikátlanul csüngök azon CDU/CSU szavain, amelynek frakcióvezetője (mondhatni Gulyás Gergelye) vígan jelenti, hogy a súlyos kizsákmányolással járó, hazájában illegális béranyaság igénybevételével lett egy fia, akibe menten belezúgott. Persze, persze, képletesen mondta – de képzeljük csak el, mi lett volna itt (egyébként jogosan), ha egy KDNP-s adja elő mindezt.
Lásd még azt az epizódot is, amikor a főgyermekvédő Magyar Péter a „jó itt lenni, jó Európában lenni” szavakkal áradozott Párizsban akkor, amikor épp Párizs-szerte több mint 100 óvodában, iskolában és bölcsődében derült fény pedofil alkalmazottakra – lassan tényleg nem ártana elmagyarázni, mitől olyan vonzó ezeknek a németeknek és franciáknak az aurája azon magyar miniszterelnök számára, aki a saját honfitársain viszont akár nemlétező bűneiket is mindenkor kész kérlelhetetlenül számonkérni.
Lehet a lelkiismerethez hozzáhajlítgatni Isten akaratát, és azt állítani, hogy miként Beckenbauer házasságtörése rendben volt, hiszen gyermek fogant belőle, úgy Isten abban is kedvét leli, ha valaki a zigóta állapotától haláláig anyátlanul és a fél biológiai családfájának (féltestvéreinek, nagyszüleinek stb.) ismerete nélkül kénytelen leélni az életét, csak mert két 45-46 éves férfi nem bírta elviselni, hogy 45-46 éves korától haláláig saját gyerek nélkül élje le a maximum fél életét (ami ugye azt jelenti, hogy felnőtt emberek a saját hiányukat azon az áron orvosolják, hogy a kiszolgáltatott gyerekük vállára kezdettől fogva és direkt egy hatalmas hiányt pakolnak) – de ha végigvisszük azt az „elvet”, hogy „a Jóisten örül minden egyes gyermeknek”, akkor pont nem védhető még az olyan abortusz sem, amelynek esetében a baba „nem konszenzuális” együttlétből fogant meg.
Tetszetősnek tűnhet ilyenkor az az érv, hogy „miért, ha ne szülessen béranyától, akkor inkább meg se szülessen?”, ez azonban valamiképpen hamis dilemma. Németországban a művi abortuszok 0,03–0,08 százalékának hátterében áll valamilyen bűncselekmény, míg 96 százalék esetében szimplán azért vetetik el a magzatot, mert épp „nem alkalmas” az érkezése. Épp most volt hír az is, hogy a gazdag Hollandiában kísérletezni kezdenek a késői (22–24 hét közötti) abortusszal, merthogy évente körülbelül 225 nő „szorul rá” késői terhességmegszakításra „szociális okokból”. Azaz: pénzhiány miatt abortálnak olyan korú magzatokat, amilyen korú extrém koraszülöttek ma már életben is maradhatnak (tehát a szélsőséges ateisták vagy feministák által sem nevezhetők kósza sejtcsomónak). Mindeközben a globális béranyasági piac értékét 29 milliárd dollárra becsülik, az ágazat ráadásul igen dinamikusan, évente 15-20 százalékkal nő. Ha a béranyához folyamodó párok a procedúrára szánt összeggel inkább megmentenének egy-egy, esetlegesen apával és anyával is rendelkező egészséges magzatot (a németek például németet, a hollandok hollandot), annak vajon nem örülne jobban a Jóisten? Ja, hogy az akkor nem az ő saját, katalógus segítségével megtervezett fiuk/lányuk lenne, hanem mások már megfogant gyermeke kapna egy életesélyt – ez bizony így van. Kereszténydemokratának vagy keresztényszocialistának azonban az nevezze magát, aki botladozva bár, de legalább nyomokban követni igyekszik a krisztusi tanítást – beleértve azt, hogy a földi jutalom és utána az örök boldogság pont a másokért áldozatot hozó Krisztus-követőknek lett beígérve, nem pedig annak, aki akár mások szenvedése árán is, tíz körömmel ragaszkodik saját kis akaratának keresztülviteléhez.
Jens Spahn most „keresztényként” úgy magyarázkodik, hogy „egy dolog a tiszta tanítás, és egy másik a való élet” – bődületes mázli, hogy Jézus Krisztus nem így látta a helyzetet; akkor ugyanis nemhogy megváltva nem lennénk és így kereszténydemokraták sem léteznének, de már rögtön az elején, a pusztában böjtölve bedobta volna a kulcsot, mihelyt a kísértő felkínálta neki, hogyan is csillapíthatná nagyon is valós éhségét.
Jens Spahnt pártjának néhány tagja ugyan a történtek miatt visszahívná a frakcióvezetői tisztségéből (egy képviselőnő valamelyik választókerületi belső chatben egyenesen kifejtette: keresztényként többé nem érzi úgy, hogy őt a frakcióvezetője képviselné), Friedrich Merz kancellár, valamint a szocdem igazságügyi miniszter asszony viszont személy szerint gratulált a frakcióvezetőnek, és együtt örült a párral.
Izgatottan várjuk, a jövőben milyen további döntésekhez jelent majd hivatkozási alapot ez az oly fénylő, oly hiteles, oly sikeres német kereszténydemokrata irányvonal.
Kedves Francesca! Kiváló írásai voltak már a Mandineren is. Kívánom, hogy itt is folytassa az igényes újságírói munkát!
Műmájer! Műzene! Műfű! Guműnő! Igazi tahó! Ez ám a karrier!